Na, hát volt itt minden az elmúlt egy évben. Röviden:
- Apa csodába is beleillő gyógyulásának végigkísérése (tényleg csodaszámba megy, mivel az orvosok már nem jósoltak semmi jót).
- a céget is elérte a válság szele, aminek az IT részleg igen nagy hányada esett áldozatul, köztük Pongó is, így a családi költségvetésünk erőteljes lejtmenetet vett- majdnem, de aztán mivel Pongó ügyes és okos, ezért hamar lett új munkája. Erről majd írok még.
- Ha ez nem lett volna elég, kevesebb, mint egy héttel Pongó elbocsátása után Tücsök kutya egy vakmerő mutatványa sajnos balul sült el, így szegény a túlvilágra költözött. Erről sokat nem akarok írni, mert a mai napig mélyen megráz, ha eszembe jut.
- Volt még családi síelés, ami számomra egy hét folyamatos életveszélyt jelentett…
- Sok tanulás
- Pongó új munkahelyének megszokása, az új életritmus felvétele
- Esküvő a családban
- Egy nagy utazás kocsival Provence-be, ott a vidék bejárása, egymillió fotó, filmfelvétel, emlék, és három nagyon fáradt utazó J Erről is akarok egy összefoglalót, hogy pár év múlva is rögzítve legyen az élmény.
- Tanulság levonása, miszerint Apa tényleg olyan, mint egy kisgyerek
- Vizsgák tömkelege, egy nap alatt 6 tárgyból 4,2-es átlag (ami azért nem rossz, ha a tárgyak közt a BTK, a PTK, közigazgatás és közjegyzői ügyvitel is szerepel) J
- Mérhetetlen mértékű allergia, sok családi esemény, szinte semmi szabadidő, semmi kikapcsolódás
- És a végeredmény: összesen másfél év alatt 42 kg-ról 52 kg-ra sikeredett felhíznom.
Itt szoktak felhördülni az ismerőseim, miszerint: csak 42 kilós voltál? Úristen, az nagyon kevés. Nos, igen, egy picit kevesebb a kelleténél, de én úgy éreztem jól magam. Tény, hogy még 10 kiló plusszal is megfelelő a testsúlyom egészségügyi szempontból, de itt azért egészségügyi szempontoknál többről van szó.
Ez nem csak plusz 10 kg. Ez közel 25%-os súlyemelkedés, amit nem úgy bírnak az ízületeim, ahogy rég, nem bír a tüdőm, nem bír a szívem, de legfőképp nem bírok én magam. Ahányszor belenézek a tükörbe, egy ismeretlen kövér lány néz szembe velem a helyett a karcsú, vékony, izmos csaj helyett, aki voltam. Kövérnek látom magam, még ha hivatalosan én még messze is állok ettől a fogalomtól.
Összehasonlításképp, itt van egy képsor 2008-ból, akkor 41 kilósan (vizsgaidőszakban mindig fogytam egy kicsit):
Egy másik, 2009-ből, 42 kilósan:
És a harmadik: 2010 szeptemberében, itt már 47 kiló körül voltam (öt kiló plusz fél év alatt…), és minden egyes plusz kiló nagyon jól látható:
Ehhez a képhez kell hozzáképzelni még további 5 kilót, erről már nincsenek fotóim, mivel szerintem érthető módon nem engedem már, hogy bárki fotózzon, főleg nem nyaktól lefelé, és végképp nem fürdőruhában.
A két legszebb testrészem, a lapos, izmos hasam és a formás fenekem… hát ezeket csúnyán elbuktam. Helyette vannak nagyobb mellek (de kell a fenének, sose lesz olyan szép, mint a fenekem volt), vaskos combok, hájas kar, és nagy pocak. És persze a jutalom: kezdődő visszerek, fájó vénák, kedvetlenség, fásultság, renyheség. Munka után otthon képtelen vagyok már akár csak két fogpiszkálót is keresztbe rakni, a libidóról meg aztán már ne is beszéljünk. A ruhatáram teljes cserén ment át, a fehérneműtől a nadrágokon át a blézerekig, mindent kihíztam.
Aztán egy kedd reggel eljött a pillanat, mikor már az újabb felsőim is túlságosan feszültek, és az immár egyetlen derékban jó farmerem is szorítani kezdett. Ott álltam a tükör előtt, azon töprengve, hogy mi a bánatot vegyek fel, ami 1) feljön rám úgy, hogy nem fulladok meg 2) eltakarja a redőző hájamat. Hát, ilyen ruhadarab nem volt. Csak néztem a tükörképet, és legszívesebben leköptem volna (ha nem nekem kellene utána takarítani, meg is teszem).
Ez nem én vagyok, nem vagyok jól, szarul vagyok testileg, lelkileg. Ezt nem akarom. Kérem vissza a lányt, aki voltam!
Így született meg az elhatározás, hogy itt bizony diéta és mozgás következik. Mivel épp egy nagy projektben voltam, ezért a kitűzött időpont szeptember első hete lett, mert addigra lenyugszik körülöttem minden (munka, nyaralás, vizsgák stb.) , és 100%-ban koncentrálhatok a feladatra.
Heteket, hónapokat töltöttem mindenféle diéták és tornák leírását elemezgetve, és azt kell, hogy mondjam, az ember hihetetlen ostobaságokra képes.
Az egyik véglet, aki semmit nem hajlandó megtenni a változásért. Meg lehet venni a fogyókúrás szájspay-t, a különféle zsírmegkötőket, de van már fogyókúrás karkötő, tea és szerintem még fogyókúrás óvszert is piacra fognak dobni… A lényeg, hogy még véletlenül se kelljen tenni semmi megerőltetőt a fogyásért. Megveszed, beveszed, felveszed és kész. Már várhatod is a csodát, addig is pacalt tolva a képedbe kenyérrel. Lefogyni nem fogsz, de közben nyugodtan hátradőlhetsz, mivel te mindent megtettél. (Más kérdés, hogy pl. az oly népszerű Alle zsírmegkötő tablettánál is felhívja a gyártó a figyelmet, hogy változtatni kell az étrenden, ne egyél zsírosat, és mozogj, különben nem lesz eredmény). Ilyenkor jön a kedvenc kifogás-csokrom: „Én alkatilag vagyok kövér, már a szüleim is azok voltak, benne van a génjeimben, esélyem sincs lefogyni.” Ami még ennél is jobb: „Biztos hormonproblémáim vannak.” És a toplista harmadik helyén: „Lefogyhatnék, ha akarnék, de így érzem jól magam a bőrömben, a párom is így szeret”.
Vegyük sorra. Genetika: hájat nem lehet örökölni, csak hajlamot. Nem a hajlam hizlal, hanem a csoki, a kenyér és a krumpli. Helyes étkezéssel és megfelelő mozgással nincs az a hajlam, ami számítana. Tény, hogy vannak olyan (női kifejezéssel élve) dögök, akik egyszerűen mindent összezabálhatnak, nem híznak egy dekát sem, de tessék elfogadni: a legtöbb ember nem ilyen. Főleg nem a legtöbb nő és főleg nem 25 fölött. A női test arra van programozva, hogy raktározzon el minél több zsírt, ezzel is segítve a fajfenntartást. A nők igen nagy százalékának, főleg 25 éves kora után, ha nem akar zsírpárnákat, tennie kell ellene. Ezt nem érdemes genetikára fogni.
Idevág: Anyám 42 kilós volt, mikor 37 évesen férjhez ment apámhoz. A 42 kiló egy kb.156 centis nőhöz, darázsderékhoz és két db C kosaras mellhez társult. Apám se lehetett több 60 kilónál, vékony test, vékony láb, az egyetlen, ami nem volt vékony, azok a karjai, mert azokon munkájából adódóan dagadtak az izmok… Ha nem a saját szememmel láttam volna az esküvői képeiket, nem hiszem el (főleg nem apám bajszát…brrr). Mivel mire én eszméletemre cseperedtem, mindketten vágósúlyba léptek. Apám a rendszeres és bőséges házi koszt miatt, ami agglegényként nem volt jelen. Anyám meg természetesen a terhességre fogta. Tehát én is jöhetek azzal, hogy a szüleim kövérek voltak, én is az leszek, kész, punktum. Csakhogy én láttam, hogy nem voltak mindig kövérek. És én sem voltam mindig kövér. Tettem érte bőven, hogy az legyek. Mindenki, aki elhízik, tesz érte.
A második pont: Hormonprobléma. Erre csak egy kérdésem van: a magyar felnőtt lakosság 60%-a túlsúlyos. A hormonális okok csak az esetek igen kis százalékában adnak erre magyarázatot. Hogy van az mégis, hogy nekem az összes (nem kevés) kövér ismerősöm hormonproblémára fogja a túlsúlyát?
A harmadik kifogás: Az így-érzem-jól-magam effektus. No persze. Ne röhögtessetek már. Saját bőrömön tapasztalom: kövérnek lenni szar. Nem vagy szép, nem jönnek rád a jó ruhák, ami rád jön, nem áll jól, kibukik a hájad. Ami ápol és eltakar, az általában lóg, tehát bő 10 évvel tűnsz idősebbnek a korodnál, mivel a lógós pólókat-felsőket hordod, mint valami konyhás néni műszak után. A strandról meg a hastakaró tankini felsőről már ne is beszéljünk… Nem vagy jól. Fájnak az ízületeid, fájnak az ereid. Nem bírja a szíved a terhelést, könnyen megugrik a vérnyomás. Ez fejfájással, levertséggel jár. Nem vagy képes fellépcsőzni 4 nyamvadt emeletet, lihegsz, ha 10 métert kellett futni a busz után. Nehéz megmozdulni is, többnyire marad a fotelban ücsörgés. Nem vagy képes végigugrálni egy koncertet, de lassan már végigállni sem. Ha gyalogolni kell 2 megállót, már elfáradsz. Hát hogy a bánatba lennél jól? Kijelentem: szarul vagyok. Persze, nekem van összehasonlítási alapom, mivel voltam jól is. Mármint, igazán jól, nem kamu-jól. Azok, akik esetleg gyerekkoruk óta kövérek, azok valóban hihetik, hogy jól vannak, mivel náluk nem történik nagy változás, és fogalmuk sincs, milyen az, amikor az ember tényleg jól van, és feszül az energiától. Ehhez társul még a kövér lányok mantrája az Így-is-vonzó-vagyok duma (és ezért rohadt nagy vascső jár a Dove-nak). Hát erről annyit, hogy egy energiától kicsattanó, magabiztos lány kisugárzása mellett te gyakorlatilag észrevétlen maradsz, husikám…
A bónusz, és egyben a kedvenc áltató szövegem: A-Barátom-Így-Szeret rizsa. Hát ezzel kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy ismerek olyan férfit, aki így „szerette” az előző barátnőjét, a csaj plusz 15-20 kilójával együtt. De érdekes, hogy mégis egy vékony lányra cserélte le… Úgy látom, két eset van: ha a pasi tényleg szeret, a belső értékeidért, akkor lehet, hogy nem cserél le, de egy idő után szenvedni fog, mondjon bármit is a szemedbe. Tényleg elhiszed, hogy a „Szerinted kövér vagyok? Meghíztam?” kérdésekre őszintén fog válaszolni? Hogy aztán végighallgasson egy óra hisztit, majd egy óra letargiás bőgést, végül a vádat, hogy ő a szemét disznó, aki csak a külsőségekre hajt? Ha szeret, akkor fontos vagy neki, így nem akar megbántani. Azt meg főleg nem akarja, hogy őrá haragudj. Így a büdös életben nem fogja közölni veled, hogy elhíztál. Ha a szeretete nem elég erős vagy egyszerűen csak elmúlik, akkor meg jöhetnek a kikacsintások a vékony nők világába. A másik eset, ha nem szeret: nos, akkor el fog hagyni. Ha gyáva (ahogy párkapcsolati helyzetben a legtöbb pasi), akkor először félrelép, aztán esetleg úgy intézi, hogy megtudd. Ha gerincesebb fajta, akkor előbb szakít veled, csak utána néz vékonyabb példány után.
Szóval csajok, én mondom, a pasi szavára ne adjatok ilyen téren. Ha tényleg szeret és képes elfogadni kövéren is, akkor szerintem a te dolgod megtisztelni őt azzal, hogy méltóvá válsz (külsőleg is) arra a szeretetre, amit kapsz. Ha eddig is szeretett, akkor a jobb külsőtől csak még jobban fog imádni, így veszíteni nem fogsz (max hájat).
Még egy észrevétel: soha ne a barátnődet, vagy egy másik nőt kérdezz meg arról, hogy kövér vagy-e. Ugyanaz a helyzet, mint a pasiknál: ha szeret, nem akar megbántani. Ha nem szeret, akkor esélyes, hogy 1) úgyse fogod neki elhinni neki a választ, mondván, biztos csak azért mond téged kövérnek, mert utál… 2) azt hazudja, nem vagy kövér, és röhög a markába 3) ha tényleg nem vagy kövér, akkor meg képes és beléd beszéli, hogy szarul nézel ki. Nőként mondom, hogy a nők furcsa teremtmények ilyen téren.
Én egyszer próbáltam ki az őszinteséget egy barátnőmmel szemben, miután 2, 2 és fél hónapig nem láttam, és a viszontlátáskor akkora hasa volt, mint egy 4 hónapos terhesnek. Miután óvatosan szóvá tettem (megkérdeztem, úton van-e a baba), iszonyatos sértődés volt a dologból… Pedig a lány két hónap alatt hízott vagy 10 kilót, minimum. Nőként egyszerűen képtelenség megmondani egy másik nőnek, hogy túlsúlyos.
Ha tudni akarod a választ, kérdezz meg egy olyan pasit, aki nem kötődik hozzád. Nem akar eladni neked ruhát vagy kocsit, nem dolgozik veled, nem akar megdugni, és nem az öcséd.
Ez volt tehát a csodaváró csapat. Aztán van a fogyókúrázók másik véglete: aki már rájött, hogy az esti imától meg a szájspay-től nem fog lefogyni, tehát tennie is kell a dologért.
Nekik van telenyomva a net a különféle diétákkal. Atkins, szétválasztó, vércsoport, vegán, almakúra, káposztakúra. Na most. Aki kipróbálta csak 2 napig is, milyen érzés kizárólag almán élni (vagy életében legalább kétszer betévedt biológia órára), az tudja, hogy ez mérhetetlenül egészségtelen. És úgy általában bármi, ami arról szól, hogy kizárólag egyféle táplálékot engedsz a szervezetedbe. Ez éppannyira egyoldalú táplálkozás, mintha mondjuk csak kenyeret vagy csak húst ennél. Nem jó. De ami még rosszabb: nagyon embert próbáló is. A forgatókönyv általában a következő. Az egyszeri, kb. 7-8 kilót fogyni kívánó nő nekiáll diétát keresni. Megtalálja az alma/káposzta/horoszkóp/vallás szerinti, vagy Madonna/Britney/Jézus/Jennifer Aniston/Peller Mariann vagy bárki által hirdetett diétát. (Jézussal nem vicceltem, tényleg olvastam már diétát, ami a „kövesd Jézus táplálkozási szokásait” elven alapult) Azt az apró infót, hogy a fenti egyének naponta több órát sportolnak, mozognak, méghozzá személyi edzővel, és dietetikus állítja össze grammra pontosan a napi étkezésüket, hát ezt valahogy mindenki elfelejti megemlíteni. Tehát alanyunk választ egy diétát, és nekikezd. Az addigi 2-3 ezer kalóriás étrendjéről hirtelen rááll a napi 1000 vagy kevesebb kalóriára. Persze a vércukra ide-oda jojózik, rosszul lesz, és két nap után megállapítja, hogy ez neki nem megy, ez rettenetes, így nem lehet élni, inkább kövér marad.
B verzió: végigcsinálja. Ha szerencséje van, akkor megússza skorbut és egyéb hiánybetegségek nélkül. Még az sincs kizárva, hogy le is fogy valamennyit. De azt a testet, ami torna és izom felszedése nélkül fogyott ki a bőréből, én nem szeretném látni. Lehet, hogy nem lóg a bőre, de hogy feszes se lesz, az tuti. Na persze, lehet, hogy csak nekem zsánerem a tónusos izom…
Hihetetlen, de ha ezek a lányok egy értelmesebb diétába fognának, és következetesen vinnék azt végig, akkor ugyanennyi akaraterővel csodákat érnének el. Persze, annak, aki elhízott, nem elég a diéta. Itt életmódváltás kell, mert ha a diéta végeztével újra előkapod a vajas bödönt meg a pörkölthöz a merőkanalat, akkor pontosan ugyanaz fog történni, ami már a diéta előtt is megtörtént: elhízol, ismét.
Mind a diéta, mind a hízás egy rendkívül egyszerű dolgon alapszik: a kalóriákon. Ha több kalóriát fogyasztasz, mint amennyit felhasználsz, akkor hízol. Ha kevesebbet, fogysz. Cél tehát: kevesebb kalóriabevitel (étkezési szokások változtatásával) és több kalória elégetése (mozgással).
Ezt egy nálam sokkal profibb (és erős stílusú) srác remekül leírja a lifetilt.blog.hu-n, ami –úgy látom- mára már megkerülhetetlen véleményformáló erő lett a blogszférában, és joggal. Tamás, a blog szerzője nálam sokkal régebb óta és sokkal mélyebben képezi magát a témában, így nem is erőltetem meg magam, ott lehet olvasni a tudatos táplálkozásról, a kalóriaszámlálásról, a fehérje-szénhidrát-zsír szentháromságról, táplálékkiegészítőkről stb. Találsz étrendet és edzéstervet akár fiú vagy, akár lány, bármilyen testalkattal. Vannak érdekes posztok a „diétás” „light” és „zsírégető” menüket kínáló ebédszállító cégekről is. Ha eddig nem értetted, hogy a heti 12 ezerért vásárolt Gastroyal diétáddal miért hízol ahelyett, hogy fogynál, itt megtalálod a választ. Egyedül a nőkkel kapcsolatos személyes véleményét érdemes átengedni a fülünkön, mert az a megvetés, ahogy kezeli a nőket, mintha pusztán tárgyak lennének, az még engem is pofon csap, pedig én se vagyok egy nagy nőbarát… Előnye, hogy ez a stílus talán átjut az ingerküszöbén annak is, aki egyébként a fent látható hangzatos hülyeségekkel (hormon, gének, szexi vagyok stb.) már körülbástyázta magát.
Én a diétám felépítésekor, a különféle étrendeket és gyakorlatokat bújva akadtam a blogra, és rengeteget merítettem belőle. Nem értettem egyet azzal, hogy csak és kizárólag kőbe vésve azt lehet enni, amit ő ott leírt. Voltak ellentmondások (saját diétájánál 0% joghurt oké, az első páciens diétájánál már nem oké….). Nem kell követni az általa összerakott diétát, én sem fogom (sovány túró? :Brrrrr), de sokat lehet meríteni belőle. A lényeg a fehérje-szénhidrát-zsír egyensúlyon és a kalória mennyiségén van. Ezen túlmenően annyi volt a dolgom, hogy egy saját étrendet állítottam össze, általam szeretett dolgokból, úgy, hogy a számok stimmeljenek. Ezt bárki megteheti, a lényeg a kalóriamennyiség és az arányok betartása.
Azt sem hiszem, hogy olyan drasztikusan kell hozzáállni a kérdéshez, ahogy Tamás teszi. Ha a diétád kellős közepén vagy hivatalos valami örömünnepre, nem hiszem, hogy le kéne mondanod a koccintásról. Lehet úgy alakítani a napodat, hogy beleférjen egy deci száraz fehérbor (nem, a baileys nem fog), a lényeg, hogy akkor a szokásos étrendet módosítsd, hogy annyival kevesebb kalória legyen benne. Ha mindenáron le akarnak nyomni a torkodon egy pogácsát a nagyszülők, vagy a sivatag közepén jársz, kimerültél, rosszul vagy és csak egy sport szelet segíthet, nem kell feladni. A lényeg, hogy ezek a bűnöző ételek-italok ne a diétás étrend mellé kerüljenek, hanem helyette. A kiszabott napi 1500 kcalt ne fejeld meg még 100-zal, hanem vegyél ki a napi étrendből valamit. És persze, ha lehet, ne bűnözz minden nap, csak ha tényleg elkerülhetetlen.
Persze, valahol értem a másik álláspontot is. Tény, hogy sok embernek nincs túl nagy akaratereje, és ha egyszer mellékútra ment, másodszor könnyebben megteszi, aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy hajnali egykor tömi a nutellás palacsintát a hűtőből egyenest a szájába… Tehát ha tudod magadról, hogy hajlamos vagy feladni, akkor neked tilos a bűnözés.
Ennyit tehát a lifetilt-ről.
Most pedig jöjjön a diétám.
Ma már persze látom a hibákat: ébredés után rögtön, alacsony vérnyomással, üres gyomorral, semmi vércukor, semmi energia a vérben… semmi bemelegítés, semmi felkészülés, hozzászokás. Hideg levegő a beteg tüdőnek. Olyan mérhetetlenül rosszul voltam, hogy eldöntöttem, soha, de soha többé két lépést se vagyok hajlandó futni.
De nem győzöm ismételni, nem a centik és kilók számítanak, hanem a látvány. Az legyen jó és férjek bele a régi ruháimba, ennél több nem kell.
Pongó családja. Ugyebár a felhízlalásom sokban köszönhető nekik is, elsősorban Pongóanyu igen jó (és igen szénhidrátdús) főztjének. Mivel minden kedden náluk vacsorázunk, ezért sokáig nem lehet előlük titkolni a helyzetet. Szerencsére itt viszonylag kis ellenállásba ütköztem. Egyikük se szólt semmit arra, hogy én vacsora helyett csak turmixot iszogatnék. Nem voltak lebeszélő körök, Pongó anyukája egyből megértette azt is, hogy ez most nekem nem lesz könnyű. Nem kínálgattak, nem traktáltak. Megkérdezték, mit lehet, mit nem, és elfogadták a választ. Sőt, odáig jutottunk, hogy Pongó apukája elmondta, ne keseredjek el akkor se, ha eleinte nem fogyok, mert a szervezetem átáll takarék-üzemmódra, de ne adjam fel. Ő ugyan nem ért egyet a porivással, azt hiszem, sem vele, sem Pongóval nem sikerült még megértetnem, hogy a fehérjeturmix nem drog, nem doppingszer, nem szteroid, nem káros, és hogy miért van rá szükségem. Azt meg, hogy finom, nem is hiszik el…
Mivel a támogató tetoválásom ezzel már megvan, így egy másik rajzot kívántam magamnak adni… de amíg ezen a poszton kotlottam, kiderült, hogy a Westend Tatto megajándékozott, így nekem már nem kerül semmibe a tatto. Így viszont már nem lenne igazi motiváció. Persze még mindig vannak tetoválás-terveim, de attól tartok, ha két hónapon belül három új varrásom lesz, a mégoly türelmes Pongó is ki fog borulni. 
De a lehetőségeidet csak akkor tudod igazán kiaknázni, ha maximálisan ki is használod a közösségi portál erejét. Ha valami olyat teszel ott, amivel felhívod magadra a figyelmet, hogy a követők nagy része meg akarja azt osztani ismerőseivel. Ilyen lehet egy akció, egy szavazás, egy nyereményjáték. Pusztán az a tény, hogy nyerni lehet a Westend Tatto oldalán, ha követed őket és minél többet lájkolsz, rengeteg új követőt hozott. Ezeknek az embereknek a hírfolyamában ezután már ott lesz az összes új kép, az összes akció. Nap mint nap látni fogják, nap mint nap szembesülnek vele. Ez duplán jó. Egyrészt, ha valaki már egy ideje tervezgeti, hogy tetováltatna, de a hétköznapokban valahogy sose jön elő az ötlet, akkor az, hogy naponta látja az oldalon megjelenő legújabb képeket, az folyamatosan előtérbe állítja számára a témát. Hamarabb lép a megvalósítás útjára. És ha már ott van, akkor valószínű, hogy nem fog szalont keresgélni, hiszen a kézenfekvő megoldás az, hogy azt választja, akinek a képeivel naponta találkozik, a munkája minőségéről így első kézből meggyőződhetett már.
A program viszont egyszerűen elképzelhetetlen megfelelő folyadékbevitel nélkül. Így hát első lépésként rá kellett szoktatnom magam arra, hogy ha törik, ha szakad, a napi 2 liter folyadékot megigyam. Nem volt egyszerű, illetve még most sem az, és néha úgy érzem, sose lesz természetes számomra ekkora mennyiség, de azért még vállalható. Mindenki másképp működik, mindenki más trükköket vet be. Nálam az vált be, ha folyamatosan láttam a vizet magam előtt. Reggel, ahogy beérek a munkahelyemre, kipakolom a táskámat. Az ebédre, uzsonnára hozott dolgok mennek a hűtőbe, a víz az asztalra. Ott helyben iszom is belőle, ilyenkor könnyen lemegy 2-3 dl. Utána kitöltök az üvegből a poharamba. Innen már könnyű dolgom van: ahányszor eszembe jut a víz, annyiszor iszom belőle. És mivel ott van a szemem előtt, ezért sűrűn eszembe jut. Délre általában megvan az egy liter, utána a délután-este már könnyebb menet.
Ahogy említettem már, gimiben és főleg az egyetem első évében nagyon erős dohányos voltam. Ezen még az orvosok ijesztgetései sem tudtak segíteni. Elég változás volt nekem a valódi kávéról való lemondás és a beszűkült étkezés, a cigit már nem adtam. Egészen 2004 augusztusáig, amikor is leszoktam. Nem volt semmi kényszerítő erő, egyszer csak úgy éreztem, már nem kell. Így jött. Ezek után 4 teljes évig nem dohányoztam.
Kiöltözni jó, mert a nap végén hazaérve az ember lerúgja a cipőt, vállfára akasztja a zakót, meglazítja a nyakkendőcsomót, és fizikailag érzi, hogy letette a nap terhét. Nem cipeli magával be a lakásba, a magánéletbe. Érzi a küszöböt, ahol a külsőségekkel együtt a lelki terheket is lepakolhatja. Ez a szertartás mindennél fontosabb, és ez az, amit egy farmer és póló nem tud megadni. Az Átöltözés élményét. Ettől (is) érzed az otthont otthonnak. Hazaértél.
Pont egy hete kezdődött, az áramütéssel. Persze, én vagyok a hülye, ha a kádban állva lábszárközépig ér a víz, ne nyúlkáljak a mosógéphez, főleg ott nem, ahol épp az elektromos kábel jön ki belőle. Főleg nem egy szar földeletlen konnektorokkal teli lakásban.