Kiöltözni jó. Egészen más érzés végigmenni az utcán abban a tudatban, hogy farmer helyett szövetnadrág, pulóver helyett ingblúz simul rám a ruha alatt. Valahogy több vagyok, mint a többi hétköznapon. Más, jobb, különleges. Kész. Egész.
Kiöltözni jó, mert a szebb, elegánsabb ruhával a szürke hétköznap is valahogy ünnepibbé vált. Mint amikor kislánykoromban karácsony estéjére a fürdés után a legszebb ruhámat vehettem fel. Az egész este akkor, abban a percben vált hétköznapi estéből ünneppé, amikor belebújtam abba a ruhába. Emlékszem, méregzöld volt, derékrészen selyem övrésszel, amit a hátamon egy nagy masnivá kötött anyám. Ahogy végzett az utolsó simítással, elkezdődött a Karácsony. Mára a karácsony már kisbetűssé vált, az ünnepi pillanatok ritkulnak, kopnak. Ezért is fontos, hogy amennyit csak lehet, visszacsempésszünk belőlük az életbe. Akár egy átlagos szerdán is. Akár egy öltönnyel is.
Kiöltözni jó, mert a zakó és a nyakkendő ereje olyan magabiztosságot ad, amit egy átlagos hétköznapon sosem érezhetnék. A lépteim öntudatosabban koppannak, a széken egész nap egyenesen ülök, nem görnyedek a billentyűzet fölé, mint más napokon. Erős vagyok. Tudatos vagyok. Teljes mértékben, száz százalékig jelen vagyok. A magabiztosság pedig boldoggá tesz.
Kiöltözni jó, mert a nap végén hazaérve az ember lerúgja a cipőt, vállfára akasztja a zakót, meglazítja a nyakkendőcsomót, és fizikailag érzi, hogy letette a nap terhét. Nem cipeli magával be a lakásba, a magánéletbe. Érzi a küszöböt, ahol a külsőségekkel együtt a lelki terheket is lepakolhatja. Ez a szertartás mindennél fontosabb, és ez az, amit egy farmer és póló nem tud megadni. Az Átöltözés élményét. Ettől (is) érzed az otthont otthonnak. Hazaértél.
Kiöltözni, zakóba, ingbe jó, nem csak évente egyszer, október 13-án az International Suit Up Day keretében, hanem akár minden nap is. Igyekszem minél többször élni ezzel az eszközzel.
