A nap egyik híre, hogy 22 év után feloszlik (bocs, "bizonytalan ideig nem koncertezik") a Kispál és a Borz. Csak annyit mondhatok, ennek ideje volt már. Remek banda, hiánypótló és korszakalkotó, de az utóbbi években már üresek voltak, semmi újat, semmi élettelit nem tudtak letenni az asztalra. Ctrl C, Ctrl V.

Mostanság a közönségük két fő rétegét azok alkották, akik anno szerették a Kispált, és egy patrióta mániákusságával tagadták a minőségromlását, illetve azok a tinik, akiknek valójában tök mindegy, mi szól, nem is értik, de mivel manapság Kispált (és Kiscsillagot, meg Y30-at meg a többi kopottas másolatot) hallgatni trendi, ezért hallgatják, lelkesen. Ha Bach, Muszorgszkij, vagy épp Bangó Margit lenne trendi, hát arra csápolnának.

Szóval Kispálék balra el. Ha közhelyes akarnék lenni (ami egy frucsasznál büntetendő), akkor azt mondanám, hogy a csúcson kell abbahagyni, ami jelen esetben a Kossuth-díj. De egyrészt nem akarok közhelyes lenni, másrészt meg a csúcs messze nem ez, és főleg nem most. A csúcsot már évekkel ezelőtt megjártátok, nagyjából a Holdfényexpresszel bezárólag. Onnantól már csak lefelé vezetett az út, még ha stílusosan is csináltátok.

Szép volt, fiúk, köszönjük.

(kép Zolitól)