Nagyjából egy hónapja pedig megjelent egy cikk az Indexen arról az uniós kezdeményezésről (persze amerikai mintára), mely szerint a dohánytermékekből ki kellene vonni az ízekért is felelős adalékanyagokat, ezzel ösztökélve a leszokást. Már ennek olvasásakor is mocorgott bennem a sértett igazságérzetem, de igazán csak akkor szorult ökölbe a talpam, mikor a minap belefutottam az egyik közösségi portálon egy klubba, amely így hirdeti magát:
Nem dohányzom, és büszke vagyok rá!
Szia!
Ez a klub neked jött létre, ha
- nem dohányzol
- idegesít, ha valaki a közeledben dohányzik
- zavar, hogy az utcán mindenhol eldobott csikkek hevernek
- mérgelődsz, ha nem tudsz beállni a buszmegállóba, mert egy dohányos épp telepöfékeli
- te sem szereted, mikor jó nagyot szív valaki a cigarettába, aztán felszáll a buszra és melletted fújja ki a füstöt
- nem tudsz elmenni egy szórakozóhelyre anélkül, hogy ne a cigarettától bűzlenél
- zavar, ha azt látod, hogy egy nő babakocsiban tolja a gyerekét és közben cigarettázik
- esetleg te is lakótelepen laksz és nem tudsz kiteregetni, mert a fölötted lakó folyamatosan dohányzik és a frissen mosott ruháidra hullik a hamu
- valamelyik rokonod, barátod, vagy más, hozzád közel álló személy dohányzik és szeretnél segíteni neki a leszokásban, de mindeddig sikertelen próbálkozásaid voltak ... stb.
S bár én ezzel még szerencsére nem találkoztam, mivel nem járok lifttel, de Péter kedvéért megemlítem ezt is: A liftben dohányzás is nagyon ronda dolog, ott tényleg nincs esélye az embernek, hogy friss levegőhöz jusson.
(Naiv módon remélem, hogy talán segíthet ez a klub.)
Ezt a klubot nem csak azért hoztam létre, mert én nem dohányzom és idegesít a cigarettafüst, hanem azért is, mert talán ezúton felhívhatom a dohányosok figyelmét arra, hogy súlyosan káros szenvedélynek hódolnak, ráadásul nem csak a saját egészségüket veszélyeztetve, hanem a körülöttük élő, passzív dohányosok kárára is.
Titkon remélem azt is, hogy a családtagjaim is olvassák e sorokat, akik rajtam kívül mind-mind erős dohányosok és a folyamatos megjegyzéseim és leszokásra intő szavaim mellett ilyen módon is üzenhetek nekik: SZOKJANAK LE !
Ha te is dohányellenes vagy és szeretnéd ezt tudatni másokkal is, szívesen látlak a klubban!
Ez ismét adott egy orbitális pofont a toleranciaküszöbömnek. Birkatürelmű ember vagyok, sok mindent megértek, elfogadok, elviselek, lenyelek, elnézek és megbocsátok. Sok mindent tolerálok, de egyvalamitől kinyílik a bicska a zsebemben: ha azt látom, hogy nekem vagy bárki másnak szégyellnie kell(ene) magát azért, mert valamiben más, mint mások. Ha valamiben eltér, ha valamit másképp gondol, csinál, érez. Mondjuk dohányzik (vagy épp tetovált). Ha azt látom, hogy emiatt sérülnek a jogai, az önérzete, az értékelése.
A mai überliberális, übertoleráns, überüber világban azt hinné az ember, hogy erre kevés példa van, de a hétköznapok világa minden, csak nem toleráns.
A „Büdös bagós” klisé
Itt van mindjárt a társadalom azon, nem elhanyagolható rétege, aki dohányzik: Magyarországon nagyjából 2,6 millió dohányos él; körülbelül 1,6 millió férfiról és egymillió nőről van szó. Ezek az emberek 2009-ben 298 milliárd forint költségvetési betételt jelentettek az államnak, ami a kormány 2009-es költségvetési bevételének a 3,58%-a. És ebben még csak a dohánytermékek jövedéki adója szerepel, az áfa nincs beleszámítva. Összességében a dohányzással kapcsolatos költségvetési bevételek elérik a teljes bevétel 5%-át. Csak összehasonlításképp: ez a 298 milliárd forint két éven át képes fedezni teljes egészében a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő kiadásokat. Vagy más szemszögből: ez az összeg (csak a jövedéki adó!) a 2009-ben egészségüggyel kapcsolatos költségvetési kiadások (úgyis mint Gyes, GYED, táppénz, ellenőrzések, szűrések, gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszközök, stb.) 22%-át fedezi. Nem is rossz arány.
Ezek után az ésszerűtlenség tetőfoka azzal az érvvel szidni a dohányosokat, hogy mekkora összegeket emésztenek el a különböző betegségeikkel. Cikkek sorai szólnak arról, hogy a szemét bagósok betegségei hogy zabálják az állam pénzét, és úgy általában is mennyire károsak a társadalomra.Miért is károsak? Általában 3 érv szokott elhangzani: 1) mert károsítják a saját egészségüket; 2) mert károsítják mások egészségét; 3) mert a dohányzás zavaró, idegesítő.
Hát menjünk sorban:
1) Mint látható, az egészségügyi ráfordításokat bőven fedezi az általuk fizetett jövedéki adó és áfa. Ha tehát anyagi okokból aggódsz mások egészségéért, ne tedd. Egyéb vonatkozásban meg semmi közöd nincs hozzá, ki mit tesz a testével. Más sem beszélhet bele, hogy te mennyit és mit eszel, vagy hogy sportolsz-e.
2) Szintén érv a passzív dohányzás és szövődményei. Ez megközelítőleg akkora baromság, mintha elmennél egy Picsa koncertre, bemennél a tömeg sűrűjébe, aztán panaszkodnál, hogy kiverték a fogad vagy betörték az orrod a szemét pogósok. A döntés a kezedben, minek mentél oda? Régen, amikor még tényleg bárhol rá lehetett gyújtani, talán megállta volna a helyét ez az érv, de mára már szabályok tucatjai védik a nemdohányzók érdekeit. A munkahelyeken megvan a dohányzásra kijelölt hely, a tömegközlekedési eszközökön nem lehet rágyújtani, az éttermekben szintén nem. A saját lakásodban te vagy az úr… akkor tehát hol is vagy kitéve a passzív dohányzásnak? Az utcán, a megállókban? Ne nevettess. Előbb pusztulsz bele a kipufogógázba, mint abba a dohányfüstbe, amit az utcán tüdőzöl le. Hogy emberileg zavar, megértem. Egyeseket meg az zavar, hogy mások mosdatlanok, nyilvánosan nyalják egymás manduláit, vagy épp olyan kövérek, hogy dupla helyet foglalnak a metrón. Mégsem lehet korlátozni a jogukat, csak mert csókolóznak vagy mert dagadtak…
A legtöbb szórakozóhelyen, étteremben megvan a dohányzásra kijelölt hely. Nem tudsz elmenni egy szórakozóhelyre anélkül, hogy cigarettától bűzlenél? Ejnye. Tessék választani egy olyan helyet, ahol nincs dohányzás. Valóban, ezzel korlátozva vagy a mozgásodban, de ne feledd: a dohányos is éppúgy korlátozva van: ő meg nem tud olyan helyre menni, ahol nem lehet rágyújtani. Ezt hívják kompromisszumnak. Más kérdés, hogy te, kedves nemdohányzó, szarsz a kompromisszumra, te mindent akarsz. Hát, ez megint csak nem így működik.
Tehát ismétlem: ne menj oda, ahol dohányoznak. És fogadd el, hogy bizony, vannak ilyen helyek. Pont.
3) A világon ezer és egymillió dolog van, ami zavaró. Téged zavar, hogy más dohányzik. Mást meg zavarja a csípőnadrágra ráfittyenő háj látványa, a megállókban alvó hajléktalanok, a köszönni nem tudó eladók, a tülekedő tömeg a hatos villamoson, az aluljárókban felbukkanó utcazenészek, vagy épp a butaság. Számomra zavaró egy talpig pinkbe öltözött szöszi a metrón. (Főleg, ha piros kiegészítőt vesz fel hozzá.) Zavar, ha valaki virággal száll fel arra a buszra, amin utazom, mert allergiás vagyok a virágporra. És határozottan hülyének nézek mindenkit, aki nem szereti a grízes tésztát… De azért vagyunk emberek, hogy szocializálódjunk: megtanuljuk a társas érintkezés szabályait, elfogadjuk, hogy van pár dolog, amit mások másképp szeretnek, másképp látnak, másképp gondolnak. Még akkor is, ha nekünk ez zavaró. Tessék elfogadni, hogy a dohányzás akkor is normális dolog, ha neked nem tetszik. És nem egészségtelenebb, mint egy, a méretednél két számmal kisebb nadrágba bújni, ami elszorítja a keringést.
Minden más probléma, ami felmerülhet a témakörben, nem dohányzás-specifikus. Az az ember, aki felszáll a buszra, és ott fújja ki a füstöt, nem ott követi el a hibát, hogy dohányzik. Hanem ott, hogy bunkó. Aki rád szórja a hamut a felső erkélyről, nem azért teszi, mert dohányzik, hanem mert bunkó. Aki a liftben (tehát egy tiltott területen, 3 köbméteres térben) veled összezárva rágyújt, bunkó. Aki a csikkeket eldobálja az utcán, bunkó.
Ezeket a dolgokat lehet utálni, de felesleges érte a dohányosokat hibáztatni. A legtöbbjük ugyanis nem fog rágyújtani ott, ahol másokat zavar, és nem fog szemetelni. Aki mégis megteszi, az nem tanulta meg a társas együttélés szabályait, magyarán: bunkó. És dohányzástól függetlenül bunkó. Az ilyen ember nem csak a csikket dobja el, hanem a zacskókat, használt zsebkendőt vagy a blokkot is. Az ilyen ember nem csak a hamut szórná rád, hanem ha lenne virágja, akkor az elszáradt leveleket is ledobálná. Az ilyen ember nemcsak a füstöt fújja a buszra, hanem üvöltve hallgatja a zenét, vagy ordítva telefonál.
Ebben az esetben viszont legyél szíves megalapítani a „Nem vagyok bunkó és büszke vagyok rá” klubbot, és a fent leírt dolgokért ezen klub keretei között panaszkodj, ne a dohányosokat vegzáld.
Megjegyzés: Büszkének lenni valamire, ami nem a te érdemed, nem valami bölcs dolog. Légy büszke arra, ha mondjuk dohányoztál, de leszoktál. Az elég kemény feladat, kihívás, amit teljesíteni szép. Egy küzdelem önmagaddal. Légy büszke arra, ha bármilyen függőségedtől megszabadultál. De ne légy büszke arra, hogy sosem dohányoztál. Az olyan szánalmas, mintha arra lennél büszke, hogy kék a szemed vagy hosszú a lábad. Örülhetsz neki, de nem a te érdemed. Nem küzdöttél meg érte, nincs mögötte teljesítmény. Fogalmad sincs a másik oldalról. És emellett… sosem tudhatod, mikor kerülsz át a sötét oldalra. Van olyan barátnőm, aki 20 éven át következetesen pfujolta a cigarettát… a jogi egyetem alatt aztán rászokott.
A „Kövér disznó” klisé
És ha már skatulyázgatunk, én is alapítottam fejben egy klubot, a neve „nem vagyok dagadt malac, és büszke vagyok rá”.
A felhívás:
Ez a klub neked jött létre, ha
- nem vagy kövér
- idegesít, ha valaki a közeledben szemérmetlenül mutogatja a kövér testét, rengő háját
- zavar, hogy az utcán mindenhol dagadt disznókat látsz
- mérgelődsz, ha nem tudsz leülni a buszon/metrón/villamoson, mert egy kövér malac dupla helyet foglal
- te sem szereted, hogy fel sem férsz a buszra ezek miatt a hájpacnik miatt
- nem tudsz elmenni egy szórakozóhelyre anélkül, hogy ne látnál kövér lányokat hastopban és két számmal kisebb csípőnadrágban, amire rálóg a hájuk
- zavar, ha azt látod, hogy egy szülő a hatodik szelet tortát is letolja a dagadt kölyke torkán, csak még ezt az egyet, ez még beléd fér-jelszóval.
- esetleg te is lakótelepen laksz, és nem tudsz aludni, mert a fölötted lakó folyamatosan mászkál, és a mázsás teste alatt dübörög a padló
- valamelyik rokonod, barátod, vagy más, hozzád közel álló személy túlsúlyos és szeretnél segíteni neki a lefogyásban, de mindeddig sikertelen próbálkozásaid voltak ... stb.
S bár én ezzel még szerencsére nem találkoztam, mivel nem járok lifttel, de a teljesség kedvéért megemlítem ezt is: A liftben összeszorulni egy hájpacnival, nyáron, 40 fokban is nagyon ronda dolog, ott tényleg nincs esélye az embernek, hogy friss levegőhöz jusson... vagy úgy egyáltalán, hogy bármilyen levegőhöz jusson.
(Naiv módon remélem, hogy talán segíthet ez a klub.)
Ezt a klubot nem csak azért hoztam létre, mert én vékony vagyok és idegesítenek a kövér emberek, hanem azért is, mert talán ezúton felhívhatom a túlsúlyosak figyelmét arra, hogy súlyosan káros szenvedélynek hódolnak, ráadásul nem csak a saját egészségüket veszélyeztetve, hanem gyermekeikét is, nem beszélve a körülöttük élőknek okozott esztétikai károkról.
Titkon remélem azt is, hogy a családtagjaim is olvassák e sorokat, akik rajtam kívül mind-mind kövérek és a folyamatos megjegyzéseim és lefogyásra intő szavaim mellett ilyen módon is üzenhetek nekik: FOGYJANAK LE!
Ha te is hájpacni-ellenes vagy és szeretnéd ezt tudatni másokkal is, szívesen látlak a klubban!
Szemét dolog? Megbántok vele másokat? Intoleráns vagyok a társadalom egy rétegével szemben? Igen. Ártanak ők valakinek? Igen.
Ártanak maguknak. A helytelen táplálkozás és a mozgáshiány okozta elhízás magas vérnyomáshoz, cukorbetegséghez vezet, a szív-és érrendszeri betegségek első számú okozója. Hazánkban az emberek fele (!) szív és érrendszeri megbetegedésben hal meg, és ennek fő okozója a hipertónia. Nagyjából 1 millió ember kezelteti magát magas vérnyomással, de ha belevesszük azokat is, akik csak szenvednek, de nem mennek orvoshoz, akkor a felnőtt lakosság 40%-áról van szó. A lehetséges kimenetek: szívroham, agyvérzés, érszűkület, trombózis, embólia… Mindez az anyagi oldalról nézve is elég súlyos, és itt nincs semmiféle jövedéki adó a csokoládéra vagy a zsírszalonnára kivetve, ami legalább fedezné a költségeket.
Ártanak másoknak, például a gyermekeiknek. A fiatalkori elhízás kétségbeejtően megugrott, nem csak hazánkban, hanem szerte a világon. Ez pedig a szülők felelőssége. Amikor a nem megfelelő táplálékot, a kényelmi ételeket teszik a gyerek elé, amikor a szeretetet étellel pótolják, amikor a saját rossz példájukat örökítik tovább, mint követendő mintát, akkor folyamatosan tesznek 1-1 lépést afelé, hogy az a gyerek 40 évesen infarktust kapjon.
És ártanak másoknak, mert zavaróak. Ebben pedig nagy szerepe van a médiának is, ami az utóbbi években azt kommunikálja, hogy fogadjuk el magunkat úgy, ahogy vagyunk. (lásd Dove.) Persze, ez a hozzáállás helyes mindaddig, amíg a bőrszínünkről, a lábunk hosszáról, a mellméretünkről vagy az orrformánkról van szó. Az adottságokról. De azt hirdetni, hogy fogadjuk el a kövérséget nagyjából olyan, mint azt hirdetni, hogy fogadjuk el a rákot vagy a Parkinson-kórt, harc nélkül. A kövérség nem adottság, hanem betegség, egy káros szenvedély, a zabálás tünete. (Félreértés ne essék, a beteges soványság semmivel sem jobb, legfeljebb kevésbé halálos).A média azonban ahelyett, hogy küzdene ellene, védelmébe veszi, bátorítja ezt a tünetet. Ennek eredménye az a nálunk is jól megfigyelhető jelenség, ami a Tehenalissimus Grandiosus Izlésficamosus nevet érdemelte ki a szótáramban: A lány, aki has-derék-csípő szekcióban nem alábecsülendő felesleggel rendelkezik, ezt azonban nem fedi el. Sőt, a megmutatására is a legtorzabb formát választja: felvesz egy répafazonú nadrágot. Csípőszabásút, két mérettel kisebbet. És ennek megkoronázásaként választ hozzá egy szűk topot-pólót, ami épp derékig ér. A szűk nadrágba a háj nem fér bele, így hát felnyomódik a nadrág fölé. Ott viszont, engedelmeskedve a gravitáció törvényének, visszasüpped, egyfajta természetes úszógumi-övet képezve a nadrág felett. És a felső pont addig ér, hogy mindezt már ne tudja eltakarni… Hölgyeim, kevés ehhez foghatóan undorító látvány van a világon. Garantáltan ezerszer zavaróbb tud lenni, mint egy megállóban dohányzó ember, és legalább olyan neveletlen dolog ilyet felvenni, mint a buszon kifújni a füstöt.
Szeretném leszögezni (mielőtt még egy sötét éjjel hazafelé egy kövér gerillacsapat elkapna, és büntetésből felfalna), hogy semmi bajom a kövérekkel. Nem érdekelnek. Csak összehasonlításképp írtam mindezt, mert mind az érintett társadalmi csoport, mind pedig a probléma legalább akkora, mint a dohányosoké. De míg a dohányosokat szidni, alázni, kirekeszteni és a jogaik kurtítását követelve tüntetni egyre trendibb, addig ugyanezt tenni a kövérekkel már ombudsmanért kiáltó bűn, és mérhetetlen intoleranciára vall. Ugye?