Sok mindent kipróbáltam, hiába. Többet hazudtam magamnak, mint Gyurcsány egész életében bárkinek. A lenyűgöző az, hogy bár elhinni nem tudtam, azért mégis úgy tettem, mintha bedőlnék magamnak. Mégis kit akartam ezzel becsapni? Magam sem tudom. Jöjjön hát az én privát őszinte vallomásom az elmúlt évekről:
Ha őszinte vagyok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyok kétségekkel. Hogy a maga biztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csináltam egész életemben, nem tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a következő lépés. Meg kellett tanulnom nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre.
Nem tudtam, nem tudom kiszámolni minden lépésem a következményét.
Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettem. Amit az azt megelőző években titokban meg lehetett csinálni, azt megtettem. Őriztem a titkot, miközben tudtam, már nem sokáig vagyok képes erre.
És én magam, amit korábban évekig nem tapasztaltak tőlem, az elmúlt egy hónapban számtalanszor kezdtem el üvöltözni és kiabálni, nem bírva mindennek a feszültségét
Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtam. Nem kicsit, nagyon. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtam magamnak az utolsó évtizedet. Teljesen világos volt, hogy amit mondtam, az nem igaz.
A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás.
Nem vagyok tökéletes. Egyáltalán nem. Nem is leszek. Nem tudom azt mondani, hogy minden rendben lesz. Azt tudom mondani, amit mondtam az utolsó egy évben.
Majdnem beledöglöttem, hogy ennyi ideig úgy kellett tenni, mint hogyha éltem volna. E helyett hazudtam reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni.
Amíg még lesz mit mondanom, maradok. Amíg vannak még bennem történetek, elmesélem őket. Egyszer meg nagyon csöndben elmegyek.
/a megfogalmazásért köszönet Gyurcsány Ferencnek/
