Ez a mai nap ilyen mikroblogos lett, de nem baj. Néha ilyen is kell. Jönnek a gondolatok, amik ugyan közös tőről fakadnak, mégsem illeszthetők egyetlen koherens posztba. Gondolkodom, olvasok, érnek benyomások.

A változatosság kedvéért a boldogságról. Nem is olyan régen elgondolkodtam, vajon boldog vagyok-e. Az őszinte válasz akkor az volt, hogy nem. Elégedett voltam? Igen. Jól éreztem magam? Igen. Harmóniában voltam önmagammal? Igen. De boldog nem voltam. Körülnéztem az ismerőseim között, és legnagyobb meglepetésemre azt láttam, hogy ezzel más is így van, szinte senki nem boldog körülöttem. Nagyon kevés kivétel volt csak, és azok mind párkapcsolatban élnek. A többségre kétféle tendencia volt jellemző. Az egyik típus próbálta féktelenül tobzódva tettetni, hogy neki jajdejó az élete. Egyik buliból a másikba, egyik program, viszony, kaland a másik után, a lényeg, hogy csak otthon ne maradjon önmagával kettesben, egy pillanatra sem. Csak szembe ne kelljen néznie a ténnyel, hogy a veszett nagy magányt palástolja a barátokkal, szórakozással, csajokkal/pasikkal. A másik típus egyedül van ugyan, de nem magányos. Megtanulta jól érezni magát így is. Szereti, elfogadja önmagát, olyannak, amilyen. Nem esik kétségbe egy üres, otthon töltött este gondolatától. Ez a fajta kiegyensúlyozott, elégedett, harmonikus személyiség, jól érzi magát... épp csak nem boldog.

Én valahol a két kategória között mozgok. Egy hosszabb lélegzetvételű kapcsolat után utálok egyedül lenni, magányos vagyok, rettegek minden egyedül töltött éjszakától.  Aztán szépen lassan megszokom a helyzetet, elfogadom, megtanulom élvezni, meglátni az előnyeit... aztán már észre sem veszem, mikor csúszok át az elégedettségbe. Ennek ellenére boldog még sosem voltam párkapcsolaton kívül. Ezért is kezdtem el kérdezősködni a többi ismerősöm közt, hogy ez vajon a saját mentalitásomnak köszönhető, vagy más is így van vele. 

George Sand azt mondta: "Az életben egyetlen boldogság létezik, ha szeretsz és ha viszontszeretnek". Én is valahogy így érzek. Csak akkor vagyok boldog, ha teljes az életem, a teljességhez pedig számomra hozzátartozik, hogy legyen velem valaki, egy társ, akivel megoszthatom az örömeimet. Mit ér például egy utazás, ha nincs kivel átélned, vagy nincs kinek beszámolnod róla? Egy film, amit nem beszélhetsz meg, egy apró sztori a napról, amit úgy elmesélnél... minden öröm akkor tud kiteljesedni, ha mással is meg tudod osztani az élményt. Ha nem, akkor csak az öröm csontvázát kapod.

A szeretett személlyel megosztani valamit, ami neked örömet okoz: ez az, ami mindennél jobb. Ennyire egyszerű a képlet.

"A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. " (Paulo Coelho)