Elöljáróban: utálok káromkodni. Attól valahogy kevesebbnek érzem magam. Mintha lesüllyednék egy bizonyos szint alá. Persze, vannak helyzetek, amikor már kikívánkozik, nem lehet megállítani, mert ha az ember mindig mindent lenyel, gyomorfekélyt kap.
Káromkodni persze nem egyenlő a "csúnyán beszéléssel". Vannak helyzetek, amikor az ember vulgárisabb, mert egész egyszerűen az adott szituációba sokkal jobban beleillik teszem azt a fasz szó, mint a pénisz. Káromkodni más: káromkodni dühből, másra rosszat gondolva vagy rosszat kívánva lehet. A káromkodásnál bélyeget nyomok a másikra, még ha nem is tud róla. A káromkodás a verbális megfelelője annak, hogy ha az illetővel fizikai kontaktusba kerülnék, ütemesen verném a fejét a falba mindaddig, amíg még van mit, vagy van hova verni.
Nagyon, rendkívül és mélyen gyűlölöm, ha jöttment emberek kihoznak annyira a sodromból, hogy káromkodjak és hozzám méltatlan kifejezéseket vegyek a számra. Pedig most pontosan ez történt.
Egy egészen icike-picike manó ugrál és toporzékol most az agyamban, a kis manósipkáját a földhöz (egészen pontosan a kisagyamhoz) csapdossa, és azt üvöltözi: Hogy a bánatba lehet valaki ennyire irritálóan, dühítően, mocskosul és bután!!!! intoleráns idióta?! MIÉRT?!?!?!
Nem nagy dolog amúgy, minden nap megesik, csak nekem most érte el a szint a küszöbértéket. Találtam egy blogot, ami a különféle testmódosításokkal foglalkozik, a legszokványosabbtól a legextrémebbig. Imádom a body modificationt. Nem állítom, hogy bármit bevállalnék, vagy minden látvány tetszik, de maga az elv, hogy vannak emberek, akik azt mondják bele a társadalom képébe, hogy "Nesze!" , hogy nem állnak be a sorba, ez nagyon bejön. Az ember -szerintem- négy okból tetováltat, ill. módosít a testén (piercingekkel, égetéssel, nyúzással, implantokkal stb.). Az első a divat, a menőzés. Van, aki azért tetováltat, hogy megmutassa: én vagány vagyok, tetováltatok, mert az menő. A fiúk valami félelmeteset, a lányok meg valami picsapecsétet vagy pillangót. Ezeknek az embereknek a többsége nem él együtt a mintával, az eszmével. Általában ők szokták a leginkább megbánni, hogy varrattak. Jó esetben nem is tetováltatnak, hanem szúratnak egy köldök-vagy orrpiercinget. Azt legalább ki lehet venni. A második az esztétika. Van, aki dekorációként tetet fel valamit, egyfajta ékszerként, ami emeli a látvány színvonalát. Egy igényes testen, és szigorúan lapos hason a köldökpiercing ilyen tud lenni. A harmadik az önkifejezés. Amikor úgy érzem, hogy egy minta hozzám tartozik, a lényem része, vele együtt lehetek csak egész, nélküle csupasz próbababa vagyok csupán. A negyedik pedig a polgárpukkasztás. Megcsinálom, mert látni akarom a fejeket, amit vágnak az emberek.
Persze az okok ritkán ilyen jól elkülöníthetőek, általában vegyesen, összemosódva jelennek meg (pl az első kettő: egy dögös barbilány szúrat magának egy köldökpiercinget, ami szépen mutat rajta, ugyanakkor a trendnek is megfelel. Vagy a harmadik-negyedik: az extremitás kettős, egyszerre célom mások megbotránkoztatása, és önmagam kifejezése.)
Az utóbbi kategóriát nagyon szeretem. Látványos, érdekes, sokszor szép. Egyedi, és megunhatatlan. Én nem vagyok annyira extrém, mint sokan, de azért nekem is vannak tetoválásaim, piercingjeim. Van, ami dekorációnak született, hogy kiemelje azt, amire büszke vagyok, és van, ami azért került fel, mert egész egyszerűen úgy éreztem, ott a helye, nélküle félember lennék. Vannak terveim is természetesen.
Tehát, mint írtam, ma fedeztem fel magamnak a testmódosítás blogot (köszi, rémTündér!), és egyenesen belevesztem. Elképesztő dolgok vannak ott: elképesztően szépek - mint például az a corset piercing, ami a képen is látható - vagy épp elképesztően elképesztőek.
Ráadásul ahogy néztem a baloldali reklámot, folyton ott motoszkált a fejemben, hogy ezt a kézfejet én ismerem. Ez a kéz matatott már rajtam. Aztán rájöttem, hogy tényleg: Zagyvai Gábor a szerzője, az a srác, aki nekem is csinálta a mikrodermál piercinget az ujjamba.
Zabáltam a posztokat, egyiket a másik után, mint árva gyerek a pralinét. Csak azt a hibát követtem el sajnos, hogy az alattuk lévő kommentekbe is beleolvastam. Mígnem az egyébként csodálatos élmény egy dühkitöréssé fajult: Hát ha egyszer valaki utálja a tetoválásokat, idiótának tartja az embereket, akik testmódosítást csináltatnak, és már egy mellbimbópiercing látványától hánynia kell, az mi a bánatos fenéért kínozza magát egy testmódosító blogon és fikáz másokat? Szisztematikusan, posztról posztra. Hát pisztolyt fogtak a fejéhez, hogy öcsi, márpedig te ezt most végignézed!?
És bár forog a gyomra, és nem győzi lebüdösbunkózni a képek szereplőit, azért hősiesen átküzdi magát posztról posztra...
A másik kedvencem az,hogy ezek az emberek imádnak értékítéletet mondani másokról, pusztán a külsőségek alapján. Úgyis mint "beteg fasz, idióta, köcsög, debil, pszichésen retardált, szánalmas". Miért? Mert ő bevállalta, és kifejez valamit? Lehet, hogy pont az a célja, hogy az ilyen unalmas szürke egérke kommentelőagyakat pukkassza. Ismered? Beszéltél vele? Lehet, hogy két diplomája van, négy nyelven beszél, úgy egyébként, és hatszor értelmesebb, mint te bármikor is leszel. Nem azt mondom, hogy minden testmódosító normális. De attól, hogy testmódosító, esetleg extrém módon, attól még lehet normális. A hozzátok hasonló birkák azok, akiket Orwell is megénekelt az Állatfarmban: "Négy láb jó, két láb rossz!". Ami eltér a számotokra megszokottól, azzal csak baj lehet. Mindenki, aki nem olyan egyenbirka, mint ti, az beteg állat... köpnöm kell a hozzátok hasonlóaktól, de komolyan.
És amit a legjobban utálok bennetek, hogy az intoleráns köcsögségetekkel előhozzátok belőlem az állatot. Hogy általatok én is intoleráns leszek, pont az ilyen debil beszűkült tudatú, begyöpösödött birkákkal szemben, mint ti. És én utálom az intoleráns Frucsaszt. Utálom, hogy van az a szint, amit már én sem tudok elnézni. Utálom, hogy van az a szint, amikor már dühből általánosítok. Utálom, hogy le tudtok húzni a saját színvonalatokra.