…Franciaországban, egyszerű étkezéstől a legfényesebb lakodalomig, szom­jukat, örömüket, ünnepüket vörösborral édesítik az emberek. A vörösbor nem tűri a ma­gá­nyos ivót. Cimbora kell hozzá, vidám történetek, régi nóták, asszonyokra emlékeztetőek, kártya és muzsika...

… A vörösbor Fran­ciaország nagy hagyományainak egyike, és bizonyos hazafias szertartással egyenrangúnak kell tekinteni, amikor isszák. De ha olasz őseimre gondolok, akik megszokták, hogy a quarto rossót minden étkezésnél rendelés nélkül felszolgálja a pincér, akkor szintén kötelez a tisz­telet ez itallal szemben, mert Olaszországban is több, mint egyszerű iszákosság a vörösbor élve­zete. Ezért csak pálinkát szabad inni. A pálinka mámora fenséges közönyt prédikál. Meg­veted a halált, és jó az élet is úgy, ahogy éppen van, illetve, ahogy nincs. A vörösbortól eszed­be jut, hogy novemberben Rómában a Borghese park fakoronái között, növekvő mahagóni­színű foltokban terjed az ősz, és alkonyatkor sok-sok harang zúg. Ilyenkor a Piazza de Popo­lón felrebbennek a galambok esetlen szárnyalással... Fáj a szíved, de képes vagy vágyódni, sőt remélni is, hogy egyszer majd eljutsz innen az Örök Városba, miután ilyen céllal búcsú­záskor bedobtál néhány centesimót a Fontana di Trevi nevű mesterséges vízesés roppant medencéjébe, s ezért viszontlátással kecsegtet a babona némi készpénz ellenében. Hiszed a hihetetlent; ez a vörösbor...

...A vörösbor elhozta Rómát a sok haranggal. De éppúgy mondhattam volna a firenzei Ponte Vecchio zsivajos környékét vagy akár a genuai temető alig szomorú és mégis fenséges látvá­nyát, mozdulatlan szobortömegével. Ha hiszed ha nem: ott nagyon boldog voltam, az olvadó viasz és a gyászosan nehéz szagú virágok párolgásában... Akadt például egy orosz nő, aki csak itt vált beszédessé, ahol általában örök hallgatás céljából tartózkodnak az emberek, és júliusban a hervadásra készülő, érett virágok utolsó, nagy illatbacchanáliáikat lelkendezik, mint bizonyos asszonyok az úgynevezett balzaci korban, kiszépülve és sokszoros szenvedély­től kábultan, hajukban az első ősz szálakkal…

…A vörösbor a francia és az olasz nép hatalmas történelmi katasztrófái idején táplálta a lan­kadó hitet, azzal az ösztönzéssel, hogy élni vagy remélni ugyanaz, mert nagy nemzetek nem­egyszer feltámadtak ismét tartós elhalálozásukból, és ebben mindig jelentékeny része volt a vörös­bornak. A pálinka mámora nagystílű belenyugvás. Meggyőz arról, hogy semmi sem fon­tos. Földi bajaidra feleletül megajándékoz az idő és a tér fogalmaival. Ilyen roppant átlók között, jelentőségedben eltörpülve, boldog lehetsz megalázottan is, miután úgy érzed, hogy felesleges a világ, és a semmi is fontos, ha szereted. Ilyen egy közönyös, cseppfolyós Tolsztoj ez a pálinka. A vörösbor fáj, de azt mondja: „Jó lenne élni!” Ha többet iszol, így szól: „Élni kell!” Ha igen sokat iszol, ezt kiáltja: „Élni fogsz!” És ez akkor is szép, ha nem igaz.

 /Rejtő Jenő: Csontbrigád/