A konyhakésről nosztalgiázva került elő abból a naplóból egy halálvers, a Lélekfoszlányok című kötetből.
Csak salak és iszony
Amikor a kés a csuklónak feszül.
Mikor már minden mindegy.
Mikor már semmi nem kell.
Mert nincs semmi.
Mert te sem vagy már.
Mindenki embernek születik,
De csak keveseknek adatik meg,
Hogy azok is maradjanak.
A több csak por, csak salak.
Salak vagy, igen.
Folt a hófehér lapon.
S meglátod: egy napon
Ez a por is csak az enyészeté lesz.
Mert minden elmúlik.
Mert minden elmúlt;
S nem maradt más,
Csak az iszony.
Iszony a világtól.
Iszony önmagadtól.
Iszony az élettől,
Iszony a holnaptól.
S már nem kell a nap,
És nem kell az éj sem.
Nem kell a pap,
De nem kell a kéj sem.
Nem kell a szentség, sem az álszentség,
Mert nincs mentség:
Ha kinyitod a szemed: kijózanodsz.
/Gratia Fiabesco/
