Imádom a meséket. Elragadnak, magukkal visznek, messzire, egy másik világba, ahol minden lehetséges, ahol az álmok valóra válnak, és a valósággal ellentétben nem csak a rosszabb fajták…
Kiskoromtól faltam a könyveket, nekem minden történet mese. Mese a lányról, mese a fiúról, mese a világról, mese az életről és mese a halálról. Lehet kedves, gyerekes, romantikus, érzéki, lehet horror, kalandregény vagy fantasy, szomorú vagy vidám, happy enddel vagy épp anélkül. Nem az a lényeg, miről szól, hanem az, hogy ki tudjon szakítani innen, le tudja kötni a gondolataimat. Hogy ne itt legyek.
Mindig úgy éreztem, hogy én inkább oda, a mesék világába tartozom. Tévedésből kerültem ide, erre a valóságra. Talán egy mennyei adminisztrációs hiba folytán… Egyszer eljön a pillanat, mikor innen kirobbanok, vár rám a nagy kaland, a harc a királylánnyal, hogy megmentsem a sárkányt, egy vacsora kettesben a farkassal, tort ülünk a nagymama felett, talán még a fél pár cipellőm is előkerül egy szimpatikus ogre jóvoltából…
Persze a rajzfilmeket is imádom. A klasszikus Disney mesék a kedvenceim. Régen az Oroszlánkirályt számtalanszor bőgtem végig, Anasztáziával együttéreztem, a 101 kiskutyával együtt izgultam. A dzsungel könyve, Mulan, Tarzan, Pocahontas, Herkules, Aladdin, A kis hableány, Micimackó, Mackótestvér, Lilo és Stitch… De a Dreamworks is meg tudott szólítani. A Madagaszkár minden pillanatán mosolyogtam, ahányszor látom, annyiszor lesz izomláz az arcomban. A Cápamese, a Shrek, Túl a sövényen…A Warner fivérek is versenyben vannak ( nem mese kategóriában az ő filmjeik az abszolút győztesek), a Táncoló talpakat 22-szer láttam az elmúlt fél évben, gyakorlatilag minden másodpercét kívülről fújom.
De. Az örök klasszikus, amit mindössze egyszer láttam, talán 8 vagy 9 éves koromban, mégis úgy éreztem: ez nekem, rólam, igen, igen! Nos, ez a Disney-től A szépség és a szörnyeteg.
Akkor gyerekként a történet romantikája ragadott meg, a túszul ejtett lány, aki bájával megszeretteti magát még a szörnyeteggel is.
Pár hónapja megszereztem, és a héten, másfél évtized után, újranéztem ezt a mesét. Már látom, miért olyan kedves nekem. Kicsit mindig azt hittem, rólam szól. Ott van Belle, a feltaláló lánya. Bogaras, különcnek tartják, mert olvas. Könyveket. Bizony! És imádja a meséket. Hogy miért? Mert elviszik, messzi tájakra, kalandokra hívják, mert elszabadulhat a hétköznapi poros kisvárosból. Mert ő többnek érzi magát annál, hogy egy vadász felesége legyen. Belle félárva, bolondos apjával él. Nahát, nahát…
Mártír jellem, mikor apja bajba kerül, önmagát áldozza fel érte. Jóságával, vidám közvetlenségével, elfogadásával megszelídíti a szörnyeteget. Képes észrevenni benne azt a picinyke szikrát, ami ha fellobban, egy jó, egy jobb embert mutat. Hát ezért? Ezért érzem úgy, hogy nekem szól?
Aztán megnéztem a második részt is. Nem mindenki tudja ugyanis, de van folytatás. Illetve nem is folytatás, mert A szépség és a szörnyeteg 2. valójában az eredeti történet egy közbeékelődése. Azt az időszakot fejti ki jobban, mikor Belle még a kastély foglya. Eljön a karácsony, és ő, Csészikével és Kannamamával, no meg persze a többiekkel kitalálja, hogy megszervezi a kastély történetének legszebb karácsonyát. A többiek intik, hogy a szörnyeteg nem szereti a karácsonyt. Ugyanis pontosan karácsonykor történt annak idején, hogy a nyomorék öregasszonynak álcázott tündér elvarázsolta őt és háza népét. A visszaemlékezések megmutatják, milyen is volt a herceg: szép, hiú, önző… nagyon önző és rideg. Kegyetlen, szívtelen. De a leginkább: érzéketlen. Igazi szörny, külsőtől függetlenül. Az a szörnyeteg, akit előtte megismertünk, egészen szimpatikus lény, hiszen már a fejlődés, a bűnbánat útját járja. De a herceg… És ott, és akkor megértettem. Én ebben a történetben nem Belle vagyok. Én a szörnyeteg vagyok. És talán abban reménykedem, hogy egyszer eljön egy Belle, aki képes lesz megnyitni, jobbítani, azzal, hogy elfogad önmagamnak, a szeretet türelmével erősítve fel a mélyben szunnyadó parazsat, amiből még születhet valami jó is. Velem ez a mese azt hitette el, hogy a rosszat is lehet szeretni. A szörnyeteg is lehet boldog, és ha boldog, azáltal jobb és szebb is. Ez az én mesém.
