Észre sem vettem, mikor aludtam vissza. A következő rémálomról azonban már az első pillanattól tudtam, hogy nem valódi, csak álmodom.
Itt is farkasember üldözött, minden ismerősömet ki akarta irtani, de érdekes módon nem a széttépést, hanem egy olyan vegyi anyagot vagy mérget használt erre, aminek az ellenszerét csak ő ismerte. A módszer lényege, hogy önmagát megfertőzte az ampullában található méreggel, majd akit csak tudott, megharapott.
Mivel a méreg harapás útján is terjedt, hamarosan olyanná vált a környék, mint egy kísértetváros Amerikában…már csak az üres utcákon végigbucskázó ördögszekereket hiányoltam. A terv szerint (ahogy megtudtam), mielőtt még maga a farkasember is belehalt volna, előkeresné rejtekhelyéről az ellenanyag tégelyét, hogy bekenje a karját ott, ahol a méreginjekciót is beadta magának. Rájöttem, hogy míg a méregből az egész fiolát fel kellett használnia magára, addig az egy tégelynyi ellenanyagból jutna mindenkinek. Elég egy pici krémmel bekenni a harapások helyét, a hatóanyag felszívódik, és semlegesíti a mérget. Ha időben használod…
Csellel megszereztem a farkastól a tégelyt, és ezzel kezdetét vette a klasszikus rémálmok menekülése: útvesztőkben bolyongtam, a lábamat alig bírtam megemelni, nehézkesen, lassan haladtam, mintha térdig mézgában járnék. A farkasember követett, úgy nézett ki, rá nem hat a lassító álomragacs, valamiért mégsem ért utol. Ugyanakkor az idővel is versenyt futottam: hiába van nálam az ellenszer, ha nem tudom időben eljuttatni a rászorulóknak. Egyetlen reményem az volt, hogy mivel az első fertőzött maga a szörnyeteg, így ő fog a leghamarabb meghalni, és utána már csak a többieket kell megmentenem.
Azonban mielőtt ez bekövetkezhetett volna, a farkasember utolért, és kínok kínjai közt tépett szét. Az álom leghosszabb része maga a széttépetés volt, ahogy cafatokban harapja le rólam a húst, szakadnak az inak, és a vér émelyítő szaga beterít mindent.
Ismét felébredtem, ezúttal nem is kíséreltem meg visszaaludni. Már fél 6 múlt, hamarosan amúgy is fel kellene kelnem.
Nincs olyan éjszaka, hogy ne álmodnék Anyával. És az elmúlt 3 és fél évben olyan éjszaka sem volt, hogy rémálmom ne lett volna. Mióta Balázs szakított velem, a világ szörnyek gyülekezőhelyévé vált, akik csak arra várnak, hogy az álmaimba lopózva pusztítsák el beteg lelkem maradványait. De a farkasemberek… Nos, az más témakör.
Régóta rettegtem a vérfarkasoktól. Egyszer, még ötéves koromban egy éjszaka azt álmodtam, hogy egy farkas járt a szobámban, és összetörte az egyik féltett játékomat. Mikor felébredtem, a játék a földön hevert, pontosan ott, ahol álmomban is, összetörve.
Később, nagyobb koromban egy-egy szerepjáték után éjjelente, mikor gyalogoltam haza a határban, mobilon tartottam a kapcsolatot a barátaimmal, akik megszokták nálam ezt a paranoiás hóbortot. Amíg be nem léptem a kapun, vonalban voltam.
Azonban minden rettegésem ellenére, a legérdekesebb mitológiai lénynek a farkasembert tartottam. Film, könyv, zene, mindegy volt, ha vérfarkasos, ide vele.
Mígnem egyszer csak, már itt fent, Pesten, elkezdtem álmodni velük. Éjszakáról éjszakára előjöttek a rémálmaimban, fenyegetően, vonyítva; körbevettek, cafatokra téptek, ügyelve arra, hogy az utolsó pillanatig életben maradjak. Élvezték a kínjaimat.
Egy év telt el így, nem volt olyan éjszakám, hogy ne lett volna legalább egy vérfarkasos rémálmom. Volt, hogy sikítva ébredtem, de volt olyan is, hogy a torkomra fagyott az üvöltés, és csak némán reszkettem. Volt, hogy teljesen lebénított a rémület, hiába mozdultam volna, nem tudtam.
Aztán egyszerre megváltozott valami. Egy este lefeküdtem, ahogy rendesen szoktam. Elaludtam, azonban a megszokott rémálom helyett valami más jött. Ebben az álomban a barátaim sorra elmenekültek előlem, a város kirekesztett magából. Egy erdő közepén álló házba száműztek, vérfarkasok és egyéb szörnyetegek közé. Rettegve tiltakoztam, nem értettem, mi a baj velem, miért gyűlölnek ennyire az emberek. Féltem, hogy a ház szörnyei megölnek. Aztán a ház felé menet egy kerítés mellett haladtunk el. A Nap balról, a kerítés felett a fejemre tűzött, így jobbra fordultam. Ott aztán a földön megláttam az elterülő árnyékomat. Farkasfüleim voltak. Megértettem, hogy miért féltek tőlem, miért száműztek: én magam is vérfarkassá váltam. Ezek után az erdőbeli ház lakói úgy fogadtak, mint közülük valót, biztonságban, barátok közt érezhettem magam náluk.
Ez az álom sok mindent megváltoztatott. Megtanultam, hogy ha igazán félünk valamitől, meg kell tanulnunk megérteni azt, eggyé válni vele. Megszűntek a vérfarkasos rémálmaim.
Egészen tegnap éjszakáig…
