Van egy barátom. Nem, mégsem. Egészen pár héttel ezelőttig azt hittem, hogy a barátom, de nemrég ő maga mondta azt, hogy nem tartja magát a barátomnak, csak havernak.
Ezzel egyébként sokszor járok így. Valahogy másképp érzékelem az emberközi viszonyokat, sokkal többet vagyok képes nekik tulajdonítani, mint ami bennük van, vagy mint amennyit kellene.
Tehát, van egy "haverom". Nem szeretem ezt a szót, de legyen. Ő most szenved, sok mindenen ment keresztül az utóbbi években, míg a végén egy hatalmas hullámban rá szakadt az egész élete. De szerencsére úgy alakultak a dolgok, hogy van miért, van kiért kimásznia a romok alól. Én csak hálás lehetek a sorsnak, hogy egy icipici részem talán nekem is van ebben. Néha sikerül egy csöppnyi jót becsempészni mások életébe, és ilyenkor nem számít, ezt ők észreveszik-e, hogy megköszönik-e, hogy elismerik-e. Ilyenkor csak az számít, hogy ott belül melegít az érzés, hogy te is részese voltál a csodának.
Ennek az embernek küldenék most, amolyan retro napot tartva egy Pokolgép szöveget, a címe Ég és Föld között:
Országutak, parkolók, mellékutcák
Füstös helyek, hideg étel, olcsó szállás
Ezt ismerem, odavissza végigjártam
Most ittvagyok, ide mindig visszavágytam
Szemeimben újra tűz gyúl
Kezem indul, kezedért nyúl
Mennyit ér majd, ha elérem
Ha megígéred, én megígérem
Ég és föld között a testem szabadítsd fel
Fény és árny között elégek, szabadíts fel
Ne kérdezz most, ami volt azt úgysem hinnéd
Én sem hiszem, pedig mindez velem történt
Nincs végzetem, ahogy jön, úgy nekem is jó lesz
Most jó veled, ez az, ami emberré tesz
Szemeimben újra tűz gyúl
Kezem indul, kezedért nyúl
Mennyit ér majd, ha elérem
Ha megígéred, én megígérem
